Az „iszlám tényező” az iráni iszlám forradalommal (1979) vált a nemzetközi politikai élet problémájává. Szinte minden muszlim országban megélénkültek azok a mindig is létező csoportok, amelyek politikai céljaikat erőteljesen vagy kizárólag az iszlámra támaszkodva, abból merítve fogalmazták meg. A híradásokban ezután kaptak tág teret az iszlám törvények szellemében végrehajtott intézkedések: nők megkövezése, a társadalom totális iszlamizálásának programja, pl. Pakisztánban stb. Az események számos kérdést vetnek fel. Vajon iszlám reneszánsznak, iszlám hullámnak vagyunk a tanúi? Lehetséges-e társadalmi progressziót megvalósítani iszlám környezetben? Ezekre a kérdésekre azonban a közvélemény széles rétegei – újabb kérdések felvetésével – már válaszolnak is. A „sötét középkor” támad fel? A papok uralma valósul meg? Az űrhajók korában a primitív fanatizmus éled újjá? Ahogyan az „iszlám tényező” egyre terebélyesedik, kilép az afganisztáni–iráni térségből, s globalizálódik (al-Kaida, a se nem iszlám, se nem állam „Iszlám Állam” létrejötte), úgy kövülnek meg a klisék és egyre nagyobb tömegeket kerítenek hatalmukba az olykor még a politikusok által is erősített negatív elôítéletek. A 19–20. század fordulója körüli „boldog békeidőkben” kialakult és meggyökeresedett sztereotípiákhoz – „mesés Kelet”, homokdombok között cammogó karavánok stb. – napjainkban újabb, rémületet keltők társulnak: luxusautókban feszítő turbános olajsejkek, akik bármikor megzavarhatják a világgazdaság kialakult működését, fanatikus terroristák, akik a háborús szakadék szélén táncoltatják a világot. A görög–latin és keresztény kultúrán nevelkedett européer még mindig túlzott sematizmussal közelít ehhez a világhoz, s a szakemberek szűk körét kivéve, ignorálja az Európában élő, dolgozó 20–25 millió muszlimot, ismeretei köréből teljesen száműzi azt a nyilvánvaló tényt, hogy a muszlim arabok is hozzájárultak földrészünk kultúrájának a formálásához.

Az elkövetkezendő oldalakon megkísérlem közelebb hozni ennek a már közel kétmilliárd ember által magáénak vallott vallásnak a világát, bemutatni meghökkentő eseményeinek a történeti–társadalmi gyökereit. Elsősorban az arab világra koncentrálok, kissé a tágabb Közel-Keletre, amely magában foglalja Iránt és Afganisztánt is. Azért erre a területre, mert születésétől kezdve ez a térség a politikai iszlám epicentruma. 

(...)

Igyekeztem nem eltúlozni a tudományos nyelvezetet, terminológiát, hogy az egyetemen túli közönség számára is „fogyasztható” legyen az munkám. A felhasznált szakirodalmat közlöm, de a lábjegyzetelést igyekeztem a minimálisra csökkenteni. Ez azonban egyáltalán nem jelentette a legújabb kutatások eredményeinek mellőzését, ugyanakkor nem adtam helyet a téma leegyszerűsítésének, „bulvárosításának” sem.