„A Szelídítésünk színhelye a működő buddhizmust mutatja meg a maga brutális mivoltában, amikor épp az ego romlására tör. Az elvonulás bizonyos értelemben prolongált meditáció, célja az ego kimetszése, a művelet gyötrelmes, sokáig tart, eredményes voltára garancia nincs. Persze ha a könyvpiacon szétnézünk, azt fogjuk látni, hogy nem mindegyik ösvény ennyire meredek. Buddhizmusról szóló irodalommal Dunát lehet rekeszteni, ez a könyv mégis unikum a maga módján, lévén ez egy fogékony, értelmes és írni tudó szubjektum beszámolója a folyamatról. Önvallomás és riport egyszerre, hiteles, meggyőző, lenyűgözően érdekes” – írja a naplóregényről Váncsa István író, publicista.

Ez a könyv betekintés egy spirituális elvonulás kulisszái mögé. A tibeti buddhista hagyományban a hároméves kurzus amolyan lámaképző. Az elvonulók tanításokat kapnak, meditációs gyakorlatokat sajátítanak el, ezeket a technikákat kitartóan gyakorolják, amikor pedig letelik a képzésük, felhatalmazást kapnak arra, hogy ők is tanítsanak. A régi korokban rendszerint szerzetesek mentek ilyen hosszú elvonulásra, akik jól ismerték az ezzel járó lemondást is. A mai, világi élethez szokott ember számára viszont szenvedés lehet bármiféle „nélkülözés”, és általában a változás, legyen az fizikai vagy mentális. Ám éppen ez a relatív szenvedés – ami nem más, mint a komfortzónából való kilépés – adja meg annak lehetőségét, hogy a gyakorló önmagát valóban megismerje, s abszolút szinten meghaladja magát a szenvedést.

Erre vállalkozott a szociológus-újságíró szerző is egy nemzetközi összetételű elvonulóközösség tagjaként. A körülmények ellenére igencsak fordulatos eseményekről, a belső tapasztalatokról és a mestere tanításairól pedig „résztvevő megfigyelőként” naplót vezetett, amelyet most meglepő őszinteséggel tár a nagyközönség elé.