A végtelen tükre – mintegy napló, összefoglalás, a nagy művész elődök tisztelete és a mai kortárs írók, festők, fényképészek, tudósok, zeneszerzők dicsérete az ünnepben, vagy siratása az elmúlásban. Benne az élet köszöntése, az élet bíztatása, barátok elvesztése és emlékezetük – mindannak tükre, ami alkotásban körülvesz minket: a költő szemével. Radnóti Miklóstól Esterházy Péterig, Konok Tamástól Hantai Simonig, Petrovics Emiltől a tudós Szentágothai Jánosig, s a centrumban a nagy előd, József Attilától a költő saját ars poeticájáig és a hazaszeretet számos megfogalmazásáig. Hogy lát a költő? Hogy érzékel, hogy figyel, hall, s mindebből mit ad vissza? – ennek könyve A végtelen tükre.

„Arról, hogy a költő hova születik, milyen természeti és társadalmi körülmények között kell élnie, nem sokat tehet. A költő legfontosabb tulajdonsága az élet-hit szépsége és szeretete. Ez az a kettős foglalat, amelyben a műnek meg kell valósulnia. A lehetetlen, a szép vagy a jó, vagy az alig elviselhető, a szenvedés és a szeretet, a lét minden állapotának megjelenítése és kivallása. A költő se lehet több mint a világ, hiszen a költészet lényege és varázslata az a világ, amelyben született, az öröm és a tisztaság vallomása és vállalása, egyszóval a teremtés maga, minden fájdalmával és gyönyörével. A költőnek hinnie kell a létet, és szeretnie kell azt a valóságot, amelybe született és azt a világot, amely végül is mulandóságával egyszer majd végleg betakarja. A költő legfontosabb tulajdonsága ez a szeretet, hisz ez a szeretet teszi töprengő homlokára fénylő tenyerét. Hitét a megmaradásban, bizalmát a teremtő időben, hisz maga se más, mint a teremtett idő, mint a hűség abban a létben, amely anyagával és természetével körülveszi, létének jelentést ad és bizalmat a megmaradásra.” – vallja Juhász Ferenc új könyve születése kapcsán.