Anyanyelv és a többségi nyelv használata nem új téma a kisebbségkutatásban. Nehéz itt új „igazságokat” felmutatni, viszont a régi „igazságokat” újra kell gondolni. A körülöttünk lévő világ változásai megkövetelik, hogy mindig újra- és újragondoljuk ezt a kérdést. Nem véletlen, hogy a kötet jelentős része a nyelvhasználattal és az ehhez szorosan kapcsolódó oktatáspolitikával foglalkozik. A határokon túlra került magyarság a történelmi Magyarország megszűnte óta küzd anyanyelvének az élet minden területén történő használatáért. (Tegyük hozzá, korábban hasonló küzdelmet folytattak a nemzeti kisebbségek a soknemzetiségű Magyarország határain belül – száz évvel ezelőtt, a XIX. és XX. század fordulóján.) A kisebbségek anyanyelvének használatát, amely alapvető kisebbségi jog, a szomszédos államok nacionalista politikai elitje (ez nem jelenti a teljes politikai vezető réteget) újabb és újabb eszközökkel próbálja gátolni. Magyarországról nézve érthetetlen, felfoghatatlan a félelem a történelmi, a nacionalista és a modern magyar identitás fennmaradásától, és érthetetlen az asszimiláció ilyen fokú erőltetése. (A jövőben talán meg kellene próbálni a „másik fél” szemszögéből is megvizsgálni ezeket a félelmeket és törekvéseket.)