Álmában, egy sárga tenger partján álldogált. A partot és a medret, - ameddig csak ellátott, - tükörsima, fehér porcelán alkotta. Körülötte sötétbarna sziklák meredeztek. A víz lágyan hullámzott, tajtékjai szelíden nyaldosták a lábujjait. A távolban sárgásfehér színű ködfátyol lebegett és intenzív sörszagot árasztott. Aztán bal felől egy rumoshordón lovagolva megjelent a vénember és rekedtes hangján azt énekelte: 

„Megjött már a hajnalpír,

Kinek nem kell több papír,

Nálad marad már a csoda,

a garancia most vész oda”.

Az öreg, fogatlan szájával vigyorogva integetett neki, befogta sötétlila orrát és a hordóról lebucskázva hangos csobbanással merült el a habokban.