A Magyar Királyságnak és az Erdélyi Nagyfejedelemségnek egy új európai rendezést (utrechti béke, 1713) követően  – a Német-Római Birodalmon belül, a török kiűzése, a Thököly Imre, majd a II. Rákóczi Ferenc vezette Habsburg-ellenes felkelés és szabadságharc után – vesztett helyzetben kellett elkezdenie az ország újjáépítését. Úgy, hogy az Európa nyugatibb feléről érkező modernizálási szándék ambivalens érzések mentén és csak részben valósult meg. A mindenki által üdvözölt változások mellett ugyanis a külső hatalom kiterjesztésének nem is nagyon leplezett kísérlete, sokszor gyakorlata visszatetszést keltett azokban a vezetőkben is, akik egyébként Habsburg-pártiak és katolikusok voltak.

Az itt élők kulturális színvonalát minden erő emelni akarta, érdekükben állt. Nem volt mindegy azonban, hogy ezt kinek sikerül megvalósítani, és milyen szellemben. A bécsi udvarnak, vagy a magyar és erdélyi rendeknek? Utóbbiakon belül a főuraknak, vagy valamelyik egyháznak?
   Az összefogás mellett működött egyfajta versengés is, hiszen az ország fizikai és szellemi újjáépítését elősegítők társadalmi presztízse méltán emelkedett. A könyv, a könyvtár, az olvasás olyan eszköze volt a modernizációnak, amely mentalitást meghatározó erővel bírt, hiszen a könyvtár a potenciálisan megszerezhető ismeretek tára. Olyan ismereteké, amelyek tanúskodnak, emlékeztetnek, tanítanak.
   A kötet a XVIII. századi könyves világban bekövetkezett változások epizódjait villantja fel.